Az óra

Az óra

Korhatár besorolás piktrogram
Slava
dráma
(
2016
)
101p
Magyar felirattal

Egy vasúti alkalmazott csöndben teszi a dolgát a munkahelyén, ahol eseménytelenül telnek hétköznapjai, miközben egyébként is kerüli a feltűnést. Egy napon a sínek között egy halom pénzt talál, és a becsületes férfinak meg sem fordul a fejében, hogy megtartsa a milliókat, inkább átadja a hatóságoknak. A közlekedési vállalat PR igazgatója a becsületes megtalálóban nemcsak a cég imázsát javító lehetőséget lát, hanem egyúttal arra is fel akarja használni a mit sem sejtő férfit, hogy segítségével eltussoljon egy korrupciós botrányt a cégnél. A kisember élete örökre megváltozik, s minél jobban szabadulna a korrupció és bürokrácia útvesztőiből, annál mélyebbre süllyed a fertőben. És ha mindez nem volna elég, még az apjától örökölt karóráját is elveszik tőle, s helyette jutalomként egy ócska digitális órával jutalmazzák meg. A férfi pedig semmi mást nem szeretne, mint kikerülni a reflektorfényből és visszakapni régi életét, valamint a családi karórát.

A bolgár rendezőpáros, Kristina Grozeva és Petar Valchanov (A lecke), második játékfilmjének világpremierje az ’A’-kategóriás Locarnói Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában volt, ahol Az óra a nemzetközi filmklub zsűri különdíját kapta. Az óra ezután számos nemzetközi filmfesztiválon szerepelt sikeresen, több tucat elismerést kapott, és díjazták Amerikában, Ázsiában és Európában is. Az alkotás, ami a korrupció, a hatalommal való visszaélés, az osztálykülönbségek és a városi és vidéki lét különbségeit tárja fel korunk Bulgáriájában, fontos társadalmi kérdéseket feszeget. A főszerepben látható Stefan Denolyubov, Margita Gosheva és Ana Bratoeva a rendezőpáros előző filmjében, A leckében is szerepeltek, ami a Tokiói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját nyerte el. 

Tovább

Rendező: 
Kristina Grozeva, Petar Valchanov
Szereplők: 
Stefan Denolyubov, Margita Gosheva, Ana Bratoeva
P
Forgatókönyv: 
Petar Valchanov, Kristina Grozeva, Decho Taralezhkov
Bemutatás időpontja: 
2017. június 08
Forgalmazó: 
Vertigo Média Kft
Színes: 
Színes
Készítő országok: 
bolgár
Felirat nyelvek: 
magyar

Mikor vetítik?

Műsorhetek:

30. hét, 2018.07.26 - 08.01
31
júl