Egy ország, egy király

Bővebben a filmről

A francia történelem egyik legturbulensebb időszaka kezdődött 1789-ben. Július 14-én a feldühödött tömeg elfoglalta a hírhedt börtönt, a Bastille-t, s ezzel kezdetét vette a francia forradalom. Az események pedig utóbb elsöpörték az uralkodót, XVI. Lajos királyt is. Az Egy ország, egy király a történelem nagyszabású megidézésére törekszik, a forradalom eseményeit 1789-93 között követi nyomon, és a forradalmárok szemszögéből mutatja be a történéseket. A történelmi figurák, mint Robespierre, Marat, Danton, Saint-Just éppúgy megjelennek a filmben, mint a szenvedély és szerelem, a forradalom látványos összecsapásai, valamint a politikai intrika.

Az Egy ország, egy király nagyköltségvetésű történelmi film, amelynek világpremierje a világ legrégebbi filmfesztiválján, Velencében volt. Az alkotás az ’A’ kategóriás filmfesztivál hivatalos programjában szerepelt. A rendező Pierre Schoeller előző filmje, az Állanérdekből Cannes-ban versenyzett és elnyerte a nemzetközi kritikusok FIPRESCI-díját. Az Egy ország, egy király a nagyszabású francia történelmi filmek legjobb hagyományait követi. A film főbb szerepeiben olyan, nemzetközileg is jegyzett és elismert színészek szerepelnek, mint a kétszeres César-díjas Adéle Haenel (120 dobbanás percenként, Eközben Párizsban, Az ismeretlen lány), a César-díjas Louis Garrel (Ismael szellemei, Az én szerelmem) és a kétszeres César-díjas Gaspard Ulliel (Hosszú jegyesség, Hannibal ébredése, Párizs, szeretlek!, Saint Laurent).

Forgatókönyv
Színes
Készítő országok
Felirat nyelvek
Szinkron nyelvek