Nemzeti Dokumentumfilm
Nemzeti Dokumentumfilm

Megosztom

Bővebben a filmről

"Minket a kíváncsiságunk vezetett, amikor erre a filmre készültünk. Közelről akartuk látni egy különlegesen sikeres társulat munkáját. Elhatároztuk, hogy szembeszállunk a színházi műfaj múlandóságával és létrehozunk egy kordokumentumot, melyben megörökítjük az utolsó hónapok eseményeit, ezen belül Alföldi Róbert utolsó rendezését, a Mephistot, mely egyben a Nemzeti utolsó bemutatója volt. A film feszültségét az adja, hogy a társulat tagjai, miközben erre a hatalmas munkára készülnek, egyszersmind elbúcsúznak egymástól, elbúcsúznak attól az öt évtől, ami mindenképpen a színháztörténet részeként marad meg az emlékeinkben, s reméljük, ebben a filmben is." (SA)