7. MOZINET FILMNAPOK
-

Megosztom

7. MOZINET FILMNAPOK

2017. október 20-23. között Budapesten a Puskin moziban és országosan további 13 város art mozijában immár hetedik alkalommal tekintheti meg a közönség a világ művészfilmtermésének legjavát, jóval a hivatalos hazai mozibemutató előtt.

A 7. Mozinet Filmnapok premier előtti filmjei között van minden idők legsikeresebb francia filmje, az Életrevalók rendezőinek új vígjátéka, az Eszeveszett esküvő, az Oscar-díjra jelölt Leviatán rendezője, Andrej Zvjagincev Cannes-ban a zsűri díját elnyert Szeretet nélkül című drámája, a holland rendezőzseni, Martin Koolhoven részben Magyarországon forgatott filmje, a Megtorlás Guy Pearce-szel és Dakota Fanninggel a főszerepben, a Fortunata című olasz film, melynek főszereplőnője, Jasmine Trinca a legjobb színésznő díját nyerte el idén Cannes-ban az Un Certain Regard szekcióban, valamint Pierre Lemaitre világhírű regényének látványos adaptációja, a Viszontlátásra odafönt.

A fesztivál plakátja Oravecz Gergely grafikus munkája

Emellett a 7. Mozinet Filmnapok keretében további 12 olyan alkotás is újra látható lesz a mozivásznon, amelyek többsége már nincs műsoron. Igazi ritkaság, hogy a mozik 35 mm-es kópiáról vetítsenek, így fel sem merült, hogy a Porto 35mm, ez a lenyűgöző és különleges szerelmesfilm kimaradjon a válogatásból. A távol-keleti filmeket a tavalyi év egyik kultfilmje, a Park Chan-wook rendezte A szobalány, az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű animéje, A fiú és a szörnyeteg és a Kecskeméti Animációs Filmstúdió szakemberei hozzájárulásával, japán-francia koprodukcióban készült A vörös teknős képviseli. A közel-keleti kultúrát az Oscar-díjas Az ügyfél hozza el, aki pedig egy hamisítatlan kelet-európai család történetére kíváncsi, az a lengyel Az utolsó családot választhatja. Stefan Zweig is a régióból indult, de a Stefan Zweig: Búcsú Európától az írónak az amerikai kontinenseken, emigrációban töltött éveit mutatja be, így a filmmel többek között Argentína és Brazília egzotikus tájaira is eljuthatunk. A hatvanas évekbe repít vissza két amerikai film is: az Amerikai pasztorál Ewan McGregor első rendezése, Philip Roth Pulitzer-díjas regényének adaptációja, a Jackie pedig nemcsak Natalie Portman jutalomjátéka miatt emlékezetes, a többszörös Oscar-jelölt film egy intim, egyben szívszorító portré, amely megreformálja az életrajzi film műfaját.

Természetesen a Mozinet Filmnapokon az idei év nagy magyar sikerfilmjeiből is több megnézhető: a menekültválság emberi oldalával foglalkozó Az állampolgár, a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Arany Medve-díjával kitüntetett Testről és lélekről, illetve a Simonyi Balázs ultramaratonját dokumentáló Ultra.

FB-esemény: https://tinyurl.com/ybz99vxy

Program:

10.20. Péntek

17:30 - Az Utolsó Család
18:00 - Amerikai Pasztorál
19:30 - Stefan Zweig: Búcsú Európától
20:00 - Szeretet Nélkül

10.21. Szombat

18:00 – Jackie
18:30 - Az Ügyfél
20:00 - Eszeveszett Esküvő
21:00 - Porto 35mm

10.22. Vasárnap

16:45 - A Vörös Teknős
18:00 – Fortunata
18:30 - A Fiú És A Szörnyeteg
20:00 - Viszontlátásra Odafönt
20:45 - A Szobalány

10.23. Hétfő

17:30 – Ultra
19:00 - Az Állampolgár
19:30 – Megtorlás (Közönségtalálkozó)
21:00 - Testről És Lélekről