Zakatoló Zenemozi

Megosztom

Zakatoló Zenemozi - a szezon utolsó koncertje

A Zakatoló Zenemozi nyári szünet előtti utolsó koncertje június 10-én lesz a Puskin moziban!

A koncerten jól ismert mese- és diafilmeket láthatnak a gyerekek, az eredeti helyett azonban egészen új, rendkívül izgalmas filmzenéket komponált hozzá a zenekar vezetője, Nagy Krisztián Tódor. A héttagú zenekar - Nagy Krisztián Tódor (orgona, melodika, hang), Sütő Márton (gitár), Kiss Árpád (trombita), Vereb Szabolcs (szaxofon), Palatinszky Márton (basszusklarinét), Nagy Péter (nagybőgő), Badics Márk (dob) – Magyarországon az első és talán egyetlen, amely rendszeresen fellép némafilmkoncerteken. Hogy mi a némafilmkoncert? A zenekar „bevonulója” után erről beszél a gyerekeknek Bernát Atom Tamás, a koncert mesemondója: régen, amikor még nem volt tévé, vagy internet, az akkori gyerekek moziba jártak filmeket nézni. Amikor pedig még hangosfilm sem volt, a mozikban egy zenekar vagy valamilyen hangszer kísérte a vetítést.

A közel háromnegyed órás műsorban öt gyerekeknek szóló animációs filmet, többek között a Leó és Fred, a Kockásfülű nyúl, a Kétbalkezesek és a Magyar népmesék egy-egy epizódját és két diafilmet vetítenek élőzenei kísérettel. A rendkívül színvonalas, a gyerekek számára kicsit talán szokatlan zene befogadását segíti a vásznon megjelenő mesefilm. A Kismalac és a farkasokhoz és a koncertet záró Kockásfülű nyúlhoz komponált darabok után kitörő tapsvihar igazolja, hogy a rendkívül lelkes gyerekközönség mennyire nyitott az igényes zenére.

A koncert után a zenekar tagjainak segítségével a hangszerek egy részét a közönség ki is próbálhatja, és a gyerekek megtapasztalhatják, hogyan függ össze egy filmben kép és hang!

A koncertre jegyíek válthatók a mozi pénztárában, valamint weboldalunkon.

Zakatoló Zenemozi