13. Olasz Filmfesztivál - Latin szerető
13. Olasz Filmfesztivál - Latin szerető

Megosztom

Bővebben a filmről

Saverio Crispo, az olasz filmművészet nagy színésze, a géniusz, ahogy a kritikus Picci jellemezte, tíz évvel ezelőtt hunyt el. A világ négy tájáról származó négy volt feleségtől született négy lánya összegyűlik a színész szülőhelyén, a pugliai falucska nagy házában. Ott van az olasz lánya, aki titkos barátnője saját élettársának; a francia lánya, aki a három különböző apától született fiai közül a legkisebbet hozta magával; az egyetlenként házasságban élő spanyol lánya a megrögzötten hűtlenkedő férjével; és az utolsóként született svéd lánya, aki szinte soha nem látta az apját.

Megérkezik továbbá a két özvegy is, az első, olasz feleség, aki öregkorára magához vette a színészt és ápolta őt, valamint a spanyol színésznő, aki az olasz western filmek idejében ment hozzá feleségül. Valójában egyik lány sem ismerte a híres apát, akit mindegyikük győzedelmes pályafutásának különböző időszakában mitizált és szeretett. A megemlékező ünneplés alatt, miközben várják az ötödik, amerikai lányt, akinek rokoni szálait egy DNS-minta erősített meg, a kaszkadőr Pedro del Rio üt rajta a társaságon. Ő látszólag mindenkinél jobban ismeri a színészt. A sajtótájékoztatók, filmvetítések, titkos éjszakai felfedezések folyamán a nagy filmsztár hölgyei rivalizálásba kezdenek, egymással szembeszállnak, növekvő érzelmek és tragikomikus helyzetek közepette.

díjak és fesztiválok

Annecy Cinema Italien 2015: Eventi
BFI London Film Festival 2015: Laugh
Cinéalma - L’âme de la méditerranée 2015: Inédit
Festival del Cinema di Bruxelles 2015: Panorama
Festival des Films du Monde de Montréal 2015: Hors-concours
Globi d'Oro 2015: Miglior Musica
Lavazza Italian Film Festival 2015: Mid Festival Affair
Monaco Film Festival 2015: Spotlight
Nuovo Cinema Italiano Film Festival - Charleston 2015
Open Roads: New Italian Cinema 2015: Opening Night
Semana de Cine Italiano - Buenos Aires 2015: Film di Chiusura

Forgatókönyv
Cristina Comencini, Giulia Calenda
Színes
Felirat nyelvek