Agnès Varda „gyűjtögetőket” keres: olyan embereket, akik kidobott ételeken élnek – és különleges történeteket gyűjt össze. Egy bárpultos visszaemlékszik arra, hogy régen aratás után összeszedte a mezőn maradt szemeket, mert semmi sem veszhet kárba. Vannak, akik elkérik a bortermesztőktől a törmeléket, amit nem szedtek össze szüretkor. Egy Michelin-csillagos séf mélyen tiszteli az ételt és gyakran kimegy a hegyekbe érett gyümölcsöt és friss fűszernövényeket szedni, amelyeket azután ételeihez használ fel. Ugyanakkor a burgonyatermesztők rengeteg túlméretezett vagy furcsa alakú krumplit dobnak ki, a kukázók pedig nagyszerűen megélnek a gyorséttermekben kidobott ennivalón. Varda játékos és szeretetteli ábrázolással mutatja be szereplőit, és nem bánja, ha egy-egy érdekes téma eltéríti eredeti céljától. Elbűvölően kalandozó technikája egyfajta rejtett önarcképpé teszi az alkotást – hiszen valahol a filmkészítés is gyűjtögetés.

Searching for gleaners who live on discarded food, Agnès Varda comes upon the most remarkable people. A bartender recalls how she used to gather the grain that was left after the harvest, as nothing should be wasted. People visit winegrowers to take home the scraps that weren't gathered during the grape picking. A chef with a Michelin star treats food with great respect and can often be found in the hills, gathering ripe fruit and fresh herbs that he uses in his kitchen the same day. At the same time, potato growers throw away piles of large or malformed spuds while a number of dumpster divers find great food in the trash restaurants thrown away. Varda films them playfully and affectionately, and doesn't mind getting sidetracked when she encounters something interesting. Her delightfully meandering approach turns the film into something of a disguised self-portrait. After all, filming is gleaning, too.