Bővebben a filmről
Szinopszis: Önállóan élnek együtt, veszekednek, kibékülnek, vágyakoznak, kisbabáról álmodoznak, de főképp szeretnek, mindenen túl és át. Mint a párok rendesen. A különbség annyi csak, hogy őket a társadalom „értelmi fogyatékosok”-ként aposztrofálja… Cili és Marci. Down-kórosok. Marci játszik a Baltazár Színházban, amelynek a társulata értelmi sérült színészekből áll. Cili szőnyegszövést és bőrdíszművességet tanult . Már évek óta élnek önállóan itt, a rákospalotai integrált társasház kis lakásában. Boldogan költöztek be, ahogy mindenki, az első önálló fészekbe. Cili nehezebben ejti a szavakat, de tele van érzelemmel. Nekem ez a munkám. A versek. Költő is vagyok, zenész is vagyok, színész is vagyok” –mondja. Marci szavai gyorsan pörögnek egymás után. Erről szól a film, a hétköznapokról, az élet és egymás végtelen szeretetéről. Egy számunkra talán idegen világ teljességéről, létező boldogságáról.