A Magyar Nemzeti Múzeum szeptemberben nyíló Robert Capa: A Játékos című kiállításában felvetett problémák köré szervezünk havonta jelentkező filmklubot. Foglalkozunk a kivándorlással, a játékszenvedéllyel, a hős és fotóriporter fogalmával. A vetítések után közvetlen beszélgetésekre hívjuk a nézőket Stőhr Lóránt filmesztéta, és Fisli Éva, a kiállítás kurátora részvételével.
A sorozat célja, hogy az egykori Fórum mozi termében a közös filmnézés egyedi élményén túl rámutassunk: ahogy a filmek is megfejthető jelekkel dolgoznak, a múzeumi kiállítások is többféleképpen elemezhetők és együtt izgalmasan tovább gondolhatók.
A kiállításról bővebben itt
A vetítetések időpontjai:
Szeptember 24. 20.00
Az emigráns – Minden másképp van (12)
r.: Dárday István, Szalai Györgyi
színes, magyar-olasz játékfilm, 108 perc, 2006
Október 9. 20.00
Isten városa (18)
r.: Fernando Meirelles
színes, brazil-francia filmdráma, 130 perc, 2002
November 4. 20.00
Az ötödik pecsét (12)
r.: Fábri Zoltán
színes, magyar filmdráma, 107 perc, 1976
December 4. 20.00
Fotográfia (12)
r.: Zolnay Pál
fekete-fehér, magyar játékfilm, 77 perc, 1972