2015-07-28
Nem zár be az Örökmozgó – A Budapest Film Zrt. közleménye

A szakma és a közvélemény megnyugtatására a Budapest Film Zrt. szeretné tudatni a közönséggel, hogy a mozit nem fenyegeti bezárás.

A mozi tulajdonosa, a Budapest Film Zrt. valóban egy éve kezdte meg a tárgyalásokat a MaNDÁ-val, a hamarosan lejáró bérleti szerződés meghosszabbításáról vagy az ingatlan megvásárlásáról. A MaNDA közleményében azt állítja, hogy az eddigi általa fizetett bérleti díj kétszeresét ajánlotta fel, a Budapest Film Zrt. azonban annak hétszeresét kérte tőlük. Ezzel szemben az igazság az, hogy a MaNDA az elmúlt 15 évben egyetlen forint tényleges bérleti díjat nem fizetett a tulajdonosnak. A bérlő 15 évvel ezelőtt, mintegy 33 millió forintos felújításért cserébe kapta meg a jogot az üzemeltetésre. Ha a felújítás összegét 15 éves viszonylatban havi összegekre bontjuk, akkor a MaNDA jelenlegi ajánlata a 15 évvel ezelőtti bérleti díjnak nemhogy nem a kétszerese, hanem annak csak 55%-a.

A MaNDA azt is állítja, hogy a Budapest Film Zrt. nem adott választ az árajánlatukra, holott ők nem válaszoltak a Budapest Film 2015. márciusban megküldött bérleti, illetve értékesítési ajánlatára.

A MaNDA első és utolsó ultimátumszerű konkrét ajánlata ez év július 13-án hangzott el, mely tartalmát tekintve 100 ezer Ft volt, ezt a tulajdonos nem tudta elfogadni, tekintettel arra, hogy ez a 15 évvel ezelőtt kalkulált bérleti díj összegét sem éri el, ezért kérte, gondolják azt újra át, és erősítsék meg írásban is. Ez a mai napig nem történt meg.

Ez ügyben a Budapest Film Zrt. alig pár órával a MaNDA közleményének megjelenése előtt is kereste telefonon a bérlőt, aki további halasztást kért – majd kiadta az ismert közleményt. Ebben a helyzetben, amikor a jelenlegi bérlő irracionális szóbeli ajánlata az egyetlen, természetes, hogy más cégek ajánlatát is fontolóra kell vennünk. Arról, hogy közülük kivel köt szerződést a Budapest Film Zrt., még nem született döntés, de az bizonyos, hogy az ingatlanban  továbbra is artmozi fog működni.

A MaNDA arra hivatkozik, hogy nem tud piaci alapon működni, miközben ő maga a hazai jogtulajdonosok közül a legmagasabb fix kölcsöndíjat állapítja meg magyar filmek esetén, ha az Örökmozgón kívül egy másik artmozi is vetíteni szeretné valamelyik filmjét. Bár valóban törvény adta kötelessége lenne az archívum alkotásait a közönség elé tárni, az ilyen megkeresésekre a legtöbb esetben csak egy másolt DVD-t hajlandó kiadni. Holott számos filmszínház – így valamennyi a Budapest Film Zrt. által üzemeltett mozi is – épp ilyen célra őrizte meg a hagyományos 35 mm-es vetítőgépeit.

Ismert tény, hogy az art filmek eljuttatása a közönséghez nehezen működhet nyereségesen, ezzel minden mozinak és forgalmazónak, így a Budapest Film Zrt-nek is meg kell küzdenie. Ennek ellenére cégünk évtizedek óta sikerrel működik együtt valamennyi hazai jogtulajdonossal. A MaNDA azonban nem kevesebbet szeretne, mint hogy még ilyen viszonyok között is további kiváltságok illessék meg. A hazai artmozi szektor valamennyi szereplője (forgalmazók, mozik) piaci viszonyok között próbál meg talpon maradni, miközben a költségvetési intézményként működő MaNDA évről-évre kiszámítható, tervezhető büdzséből gazdálkodik.