
Megosztom
Márciusban újra Brit Filmnapok a Puskinban
Idén is a Puskinban kerül megrendezésre március 19-22. között a sok éves kihagyás után tavaly nagy sikerrel újraindított Brit Filmnapok. A British Council és a BIFF (Budapest International Film Festival) közös programjában idén is nyolc film kerül bemutatásra, a kortárs brit nagyjátékfilmek mellett dokumentumfilmek és 35mm-es kópiáról vetített 1961-es klasszikus is szerepel a programban.
A brit filmművészet két fiatal sztárja, Callum Turner és George Mackay főszereplésével készült Rose of Nevadával indul az idei Brit Filmnapok. A BAFTA-díjas rendező, Mark Jenkin filmje egy időhurokban kibontakozó rejtély, amely a mindennapi élet és a misztikum határán mozog: egy harminc éve eltűnt hajó visszatér egy halászfaluba, ami nem csupán fizikailag, hanem metaforikusan is megbolygatja a szereplők múltját és jövőjét. A második nap lesz látható a Pillion, melyben egy félénk kisvárosi fiatal férfit (a Harry Potter filmekből ismert Harry Melling) teljesen magával ragad egy titokzatos, vonzó motoros (Alexander Skarsgård). Különleges kapcsolatukon keresztül, humorral fűszerezve nyerhetünk betekintést a meleg BDSM közösség világába. 35mm-es kópiáról tér vissza a mozivászonra az angol filmművészet modern klasszikusa, az Egy csepp méz (Taste of Honey), Tony Richardson rendezésében. A film egyszerre nyers és lírai: az irónia és a gyengédség különös egyensúlyában mutatja meg, hogyan próbál egy fiatal lány méltóságot találni a családi kapcsolatok és társadalmi elvárások nehézségei közt.
A szombati napot a 100 Nights of Hero nyitja, mely egy érzéki, stilizált mese a női narratívák erejéről, és ami a romantika és a sötét fantasy határán egyensúlyozva teremt modern mítoszt a szabadságról és az összetartozásról. Az A Want in Her az elmúlt évek egyik legtöbbet méltatott brit dokumentumfilmje, egy sűrű, katartikus portré egy anya-lánya kapcsolatról, családi kötődésről, öröklődésről, alkohol- és mentális betegségről. A szombati napot Laura Carreira friss Európai Filmakadémia díjas első nagyjátékfilmje, az On Falling zárja, egy visszafogott, mégis megrendítő portré a kortárs európai munkakultúra peremén élőkről.
Vasárnap kerül ismétlésre a Rose of Nevada, de aznap lesz látható még az Everybody to Kenmure Street, egy izgalmas és felemelő dokumentumfilm a közösség erejéről a hatalommal szemben, amely egy utca lakóinak bátor kiállásából bont ki univerzális történetet a polgári ellenállásról. A Brit Filmnapokat pedig a My Father’s Shadow zárja, ami egy lírai és komplex apa-fiú történet a kilencvenes évek zűrzavaros Nigériájának egy meghatározó napjáról, a politikai bizonytalanság és a gyermeki vágyak találkozása Akinola Davies Jr. mágikus elsőfilmjében.
Részletes információk a britfilmnapok.hu oldalon találhatóak.