Puskin Kuckó 2019 február
-

Megosztom

Puskin Kuckó 2019 február

Február 2., szombat 10.00
Legkisebbek mozija: Lengemesék (0)

színes, magyar rajzfilm, 2017, 64 perc

A forgatókönyvet azonos című meséje alapján írta: Berg Judit
Animációs rendező: Pálfi Zsolt

A lengék a Nádtenger apró, de bátor, zöldbőrű őrei. A gyerekeket csak akkor avatják őrzővé, amikor bebarnul a hajuk. Addig viszont unalmas az élet, mivel zöldhajúként tilos nádirigón repkedni, vízre szállni, sőt még a békaderbin sem vehetnek részt. Füttyös Vilkónak legnagyobb álma, hogy végre ő is őrző lehessen, ám a kíváncsisága folyton bajba sodorja. Amikor azonban a Nádtenger ellenségei, a harácsok, a hattyúkkal szövetkeznek, az egész tó veszélybe kerül. Az őrzők tehetetlenek, de Vilkó vakmerő tervet eszel ki, hogy megmentse otthonát és fogságba esett barátját, Táltost. Szerencsére nincs egyedül, mert Nagyapó, a vízisiklók és a békák is a segítségére sietnek…

Hosszú évek után végre ismét egészestés magyar animációs film kerül a mozikba, s követheti a Vuk, a Szaffi és társai sikerét. A történet felidézi a Vizipók-csodapók történeteket, a klasszikus magyar animáció fénykorát. A József Attila-díjas Berg Judit (Rumini, Két kis dinó, Maszat, Hisztimesék) népszerű, Lengemesék-sorozata alapján készült film a legkisebb korosztályt – a bölcsődéseket, óvodásokat, kisiskolásokat – szólítja meg. A Lengemesék epizódjait eddig sorozat formájában ismerhette a közönség, most egészestés történet készült a lengék kalandjaiból Pálfi Zsolt rendezésében, aki korábban a rajzfilmsorozatot is készítette. A karakterek többek között a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Kubik Anna és a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas Faragó András (Sulyom király) hangján szólalnak meg. A bájos történet és a szerethető karakterek csodás birodalomba vezetik el a nézőket ebben a hiánypótló alkotásban.

JEGYVÁSÁRLÁS ITT.

Február 3., vasárnap 10.00
Rutkai Bori Banda: Űrdöngölők farsangja (0)
színes, magyar rajzfilm, 2017, 64 perc

A zenekar vidám, táncos zenékkel és Bori vetített fényfestményivel varázsolja át a Puskin Kuckót az Űrcsűr nevezetű diszkóvá. Ide várjuk a repülő csészealjakon vagy tejúthajókon érkező bolygóközi „távoli barátainkat”, ufókat és más űrbéli, mesebeli lényeket, azaz a jelmezes gyereksereget.
Harsog a robotfalvi trappolós, kvartyognak a fánkitáni rugózós guminóták, sutyorognak a Qpi-szigetek varázsénekei, kinyílnak a dzsungelszerenádok pirosló hangszirmai. A legkülönösebb dalok pedig egy Föld nevű, titokzatos bolygóról érkeznek. Az Űrcsűr híre messzi-messzi galaxisokig is elér és idecsalogatja régi barátainkat is; Nyúl Ubult, Űr Lajost, a Békalepkét és a Sárkányjárgányt is, akiket az Űrhering kalauzol a kozmoszban.
A Banda eddig megjelent három CD-s mesekönyvének (Sárkányjárgány, Pizsamátor, Űrdöngölők) dalai, valamint videoklipjei bőven kínálnak ötleteket a maskarák elkészítéséhez.
Ti is gyertek! Indul a visszaszámlálás, és már repül is az egész család a csillagok felé!

JEGYVÁSÁRLÁS ITT.

Február 9., szombat 10.00
Legkisebbek mozija: Boszi seprűnyélen; Bot Benő (6)

Boszi seprűnyélen
színes, angol animációs film, 25 perc, 2012

Süvölt a szél, közeledik a vihar, a boszi mégis útnak indul seprűjén. De jaj, a szél hol a kalapját, hol a masniját sodorja le! Még szerencse, hogy mindig akad egy segítőkész állat, aki megkeresi az elveszett holmit, és cserébe csak annyit kér: hadd üljön fel ő is a seprűnyélre. Vajon lesz elég hely mindegyiküknek?

Bot Benő
színes, angol animációs film, 27 perc, 2015

Bot Benő egy bot-apuka vicces és megható története: szegény Bot Benő csak futni indult, de folyton bajba keveredik: hol egy kutyának dobálják, hol zászlórúdnak használják homokvárhoz, hol meg pecabotnak. Senki nem érti, hogy ő nem egy egyszerű bot, hanem Bot Benő, komoly háromgyerekes családfő, akinek haza kell jutnia.

JEGYVÁSÁRLÁS ITT.

Február 10., vasárnap 10.00
Legkisebbek mozija: Bogyó és Babóca – 13 új mese (0)

színes, magyar rajzfilmsorozat, 2011

rendező: Antonin Krizsanics
író: Bartos Erika
zeneszerző: Alma Együttes
mesélő: Pogány Judit
producer: M. Tóth Géza

Bogyó a csigafiú és Babóca a katicalány immár barátokként fedezik fel az őket körülvevő világot. A kedves rövid mesék a legkisebbek számára érthetően közvetítenek olyan értékeket, mint az önzetlenség, türelem, kitartás és a természet szeretete.

JEGYVÁSÁRLÁS ITT.

Február 16., szombat 10.00
Legkisebbek mozija: Lengemesék 2 – Ősz a Nádtengeren (0)
színes, magyar rajzfilm, 2018 

A lengék tavaszi és nyári kalandjai után most a Nádtenger életének őszi és téli
eseményeit mutatják be a mesék.
A Tavasz-nyár filmhez hasonlóan a történet főszereplője most is Füttyös Vilkó,
egy vagány, bátor, jó szívű lengefiú, aki alig várja, hogy végre őrző lehessen.
Őrzővé azonban csak azt az ifjoncot avatják, akinek zöld haja bebarnult, és olyan
színű lett, mint a nádbuga. Ám Vilkó hiába agyafúrt ezermester, hiába van tele
ötletekkel, hiába vállalkozik a legőrültebb cselekedetekre is, ha zöld haja egyáltalán
nem akar bebarnulni. Addig viszont, a törvények értelmében nem ülhet
rigóhátra, nem kaphat fegyvert és nem vehet részt az őrzők munkájában.
A film kedves, fordulatos, humoros fordulatain jól szórakoznak felnőttek és
gyerekek egyaránt. Miközben izgulnak és nevetnek Vilkó kalandjain, megismerik
a tópart élővilágának életét, az évszakok hozta változásokat, és olyan
komoly kérdésekről is szó esik, mint becsület, felelősségvállalás, segítségnyújtás
és tolerancia.

JEGYVÁSÁRLÁS ITT.

Február 17., vasárnap 10.00
Fabula Bábszínház: Mazsola
bábelőadás

Mazsola, a gazdájától elkergetett induri-pinduri malac és a melegszívű Manócska felejthetetlen történetei elevenednek meg Fabuláék bábszínpadán. Az előadás Bálint Ágnes eredeti meséjéből íródott, s nagy sikerét az emlékezetesen kedves bábfigurák garantálják.

író: Bálint Ágnes
bábtervező: Bródy Vera
előadók: Felszeghy Tibor és F. Nagy Eszter

JEGYVÁSÁRLÁS ITT.

Február 23., szombat 10.00
Legkisebbek mozija: Mazsola és Tádé (0)

színes, magyar bábfilmsorozat, 1971 

rendező: Kende Márta • író: Bálint Ágnes
szereplők: Havas Gertrúd, Váradi Hédi, B. Kiss István, Kaszner Irén, Harkányi Endre

Egy csokor margaréta
Kéregpapucs
Mi a fontosabb?
Betegek vagyunk
A gyengék pártfogója
Tiszteljük egymás csutkáit

JEGYVÁSÁRLÁS ITT.

Február 24., vasárnap 10.00, 11.30
Marék  Veronika – Erdélyi Erika
Nefelejcs Bábszínház: Boribon kirándul

bábelőadás

Boribon szamócát keres a réten. Szamóca helyett furcsa dolgokat talál: cipőket, inget, kalapot, és egy igazi jóbarátot. Marék Veronika Boribon és Annipanni, valamint Boribon kirándul könyvei alapján készült vidám, zenés bábelőadás.

JEGYVÁSÁRLÁS ITT.

(0) Korhatár nélkül megtekinthető, (6) Hat éven aluliak számára nem ajánlott

A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!