Puskin Kuckó szeptemberi program
-

Megosztom

Puskin Kuckó szeptemberi program

PUSKIN KUCKÓ

MINDIG JÓ HELY!

A vakáció után is, már-már hagyományos hétvégi felüdülést nyújt kicsiknek, a kicsit nagyobbaknak, és az őket kísérő nagyoknak a Puskin Kuckó. A mögöttünk lévő évek tapasztalatai alapján elmondhatjuk: gyerekek, szülők és nagyszülők egyaránt megkedvelték ezeket a délelőttöket, s mi, szervezők is nagyon szeretjük ezeket a programokat, büszkék vagyunk rá, hogy értékes időtöltést kínálhatunk mindazoknak a családoknak, akik ellátogatnak hozzánk. Ősszel és télen is, a már megszokott kuckós kavalkád vár mindenkit: folytatódik a Legkisebbek mozija, ahol változatlanul a csöppségekhez igazítjuk a körülményeket, hogy már pár esztendősen is megtapasztalhassák, micsoda csoda moziba járni – de természetesen a nagy népszerűségnek örvendő koncertek és bábelőadások se maradhatnak ki a kínálatból!

Az ír mitológiát egészen lenyűgöző kifinomultsággal vászonra festő, Oscar-díjra jelölt animációs film, A tenger dala igazi gyöngyszeme lesz évadunknak, viszont nem hiányozhatnak a sorozatból az olyan több évtizedes, klasszikus mesehősök, akikre a szülők is emlékezhetnek saját gyermekkorukból. Velünk lesz a bűbájos Mazsola és Tádé, s többek között egy piszén pisze kölyökmackó, vagyis Vackor is bemutatkozik az első bében. Legendás mesejátékokból megtudjuk, kicsoda Bors néni, mire vágyik Ágacska – s persze maga A kockásfülű nyúl is tiszteletét teszi a Puskin Kuckó vetítésein. A Fabula Bábszínház is egy nagyfülűről, a bátor nyulacskáról mesél, Nefelejcsék pedig ismét elhozzák Kippkoppot, a tanulékony gesztenye gyereket. A Grund színház mesemorzsáit szórja közönsége elé, a Kalákából Radványi Balázs és közvetlensé­gével a kicsiket is elvarázsoló költő, Varró Dániel különleges műsorral készül, melyből kiderül, hogy a versek tökéletesen alkalmasak az önfeledt, zenés színházi játékra is! És ha zene, akkor nem hiányozhat Gryllus Vilmos, aki többször, több­féle előadással is megmozgatja a gyermekeket, a Kaláka Három széklábon érkezik, a Makám együttes Bogárbált rendez. A Kolompos zenés őszi vásárba viszi a gyerekeket – Palya Bea pedig a tőle megszokott szenvedéllyel fogja éneklésre a kissé megfáradt anyukákat és apukákat is. És mindezek mellett természetesen előadások előtt, után és alatt, mindenkit vár a játszósarok is!

E rengeteg program tehát még mindig elfér a nem is annyira kicsi Puskin Kuckóban! Jó szórakozást kívánunk minden családnak!

 



Szeptember 12., szombat 10:00

Legkisebbek mozija: Bogyó és Babóca 3. – Játszótársak (0)

BB3_09_Kavicsok_STILL_1

színes, magyar rajzfilmsorozat, 2014    

rendező: Krizsanics Antonin, M. Tóth Géza
író, rajzoló: Bartos Erika
mesélő: Pogány Judit
zene: Alma Együttes
producer: M. Tóth Géza

A kisgyermek korú közönséget megcélzó animációs sorozat Bartos Erika könyvei alapján készült. A két főszereplő, Bogyó a csigafiú és Babóca a katicalány, elválaszthatatlan barátok. Sok kedves kalandon keresztül közösen fedezik fel az őket körülvevő világ jelenségeit, eseményeit, tárgyait. A történetek mind az óvodás korosztály mindennapjaival foglalkoznak, a szereplők közössége az óvodai gyerekközösséget mintázza. Tanulságos, kerek történetek, amelyek szeretni tanítanak, segítőkészségre, jószívűségre nevelnek. Egyszerű képi és nyelvi megoldások, melyek az egészen kicsi gyermekek számára is érthetőek, értelmezhetőek.

A Bogyó és Babóca 3. – Játszótársak, az előző két szériához hasonlóan, 13 epizódban mesél Bogyó, Babóca és kis barátaik élményeiről. A már jól ismert szereplők mellett megismerkedhetünk új karakterekkel is: a kalapját vesztett Gombával, a titokzatos Csillaglánnyal, a kürtős kalácsokat árusító Bodobáccsal és Hörcsöggel.

JEGYVÁSÁRLÁS ITT.




Szeptember 13., vasárnap 10:00

kippkopp_a_fuben


Nefelejcs Bábszínház
Marék Veronika – Erdélyi Erika: Kippkopp a fűben

A hó elolvadt, kisütött a nap, a virágok illatoznak: itt a tavasz! Kippkopp, a gesztenyegyerek felébred téli álmából és elindul felfedezni a tavaszi erdőt, mezőt. Játszótársat keres magának: találkozik tücsökkel, szarvasbogárral, hangyákkal, vakonddal és sok más állattal is. A mese végére megtudhatjuk ki lesz végül a barátja.

JEGYVÁSÁRLÁS ITT.

 



Szeptember 19., szombat 10:00

song_hires_5

Legkisebbek mozija: A tenger dala (6)

színes, magyarul beszélő, dán-belga-luxemburgi-francia-ír animációs film, 93 perc, 2014

rendező: Tomm Moore
forgatókönyvíró: William Collins
zeneszerző: Bruno Coulais
producer: Claus Toksvig Kjaer Paul Young

A tenger dala csodálatos mese Benről és kishúgáról, Saoirse-ről, aki az utolsó fókatündér. A két testvér kalandos útra indul egy ősi, varázslatos legenda nyomában, hogy hazatérhessenek tengerparti otthonukba. A film az ír folklorból merített inspirációt: a mitológiai selkiek a tengerben fókaként élnek, de a szárazföldön emberré válnak.

JEGYVÁSÁRLÁS ITT.




Szeptember 20., vasárnap 10:00

kippkopp_es_tipptopp

Nefelejcs Bábszínház
Marék Veronika – Erdélyi Erika: Kippkopp és Tipptopp

Egy szép őszi napon Tipptopp, a gesztenyelány megérkezik az erdőbe. Szállást keresve megismerkedik a sünivel, lepkével, békával, madárral, végül találkozik Kippkoppal, a gesztenyefiúval…

JEGYVÁSÁRLÁS ITT.




Szeptember 26., szombat 10:00

mazsola_es_tade

Legkisebbek mozija: Mazsola és Tádé  (0)

színes, magyar bábfilmsorozat, 1972

rendező: Kende Márta
író: Bálint Ágnes
szereplők: Havas Gertrúd, Váradi Hédi, B. Kiss István, Kaszner Irén, Harkányi Endre

JEGYVÁSÁRLÁS ITT.




Szeptember 27., vasárnap 10:00

a_bator_nyulacska

Fabula Bábszínház: A bátor nyulacska

zenés bábjáték

Kurtafarkú érzékeny, félénk kis nyuszi, nem olyan talpraesett, mint Nyúl anyó másik fia, Tappancs. A történet mégis úgy alakul, hogy Tappancs kerül bajba és senki más nem segíthet rajta, csak a gyámoltalan Kurtafarkú. A nyulacska elindul kalandos útjára, hogy egy újonnan szerzett jóbarát és a gyerekek segítségével kiszabadítsák Tappancsot a róka karmai közül, s közben a félénk kis nyusziból igazi bátor nyulacska lesz.

JEGYVÁSÁRLÁS ITT.