Megosztom
“Foga van, de nem harap,
rajta kis kocsi halad.
Dzsekin van, meg csizmaszáron,
zizeg, hogyha huzigálom.
Mi az?”
Február 3-án Nyulász Péter, a népszerű és rendkívül szerethető versikék, találós kérdések szerzője látogat el a Kuckóba.
A verses nyelvtörőkre, versfilmekre és találóskérdésekre épülő foglalkozást elsősorban óvodáskorú és kisiskolás gyerekeknek ajánljuk. Az előadás napján kreatív foglalkozások, könyvlapozó-sarok és vásár várja még a legkisebbeket a helyszínen.
Nyulász Péter történelem-földrajz szakon szerzett diplomát. Tíz éven át a Magyar Rádió újságíró-riportereként dolgozott, jelenleg az Egyszervolt.hu gyermek kulturális családi portál szerkesztő-szerzője, kommunikációs vezetője. Zsubatta! című mondókás-verses könyve , Miazami és Miazmég – kitalálós versikés kötetei a gyerekek kedvencei.
"Még nem egészen voltam ötéves, amikor az első gyerekversemet írtam. Az egy igazi gyerek vers volt tehát. Azután az iskolában megtanítottak írni, és akkor nagyon sokáig nem írtam gyerek verset, csak dolgozatokat. Azután pedig újságcikkeket, tudósításokat meg elemzéseket – sokszor nem is tollal-ceruzával, hanem mikrofonnal. Innen visszanézve csupa fantáziátlan dolgot, amilyeneket csak a felnőttek szeretnek. Olyasmi történet ez, amiként az elefántot nyelt kígyó rajzával járt Saint-Exupéry: míg a kis herceggel nem találkozott, mindenki kalapnak látta. De aztán egyszer csak érkezett hozzánk egy kis hercegnő, később pedig egy kis herceg is – azaz apa lettem, és új közönségre találtam. A gyerekek pedig nem szeretik a „fantáziátlan dolgokat”. Ezért attól fogva - ha csak tehetem -, ilyetén dolgokat írok: gyerekverset, mondókát, mesét, kitalálós versikét. Gyermeki fantáziával töltve – amennyire csak tőlem telik.”