Fabrizio Franco tapasztalt diplomata volt, de csak 1956 szeptemberében kapta első misszióvezetői megbízatását. Budapest periférikus helynek számított, az olasz diplomaták alig érintkezhettek a lakossággal, többnyire nem sok dolguk akadt. Hanem a forradalom egyszeriben a világ figyelmének középpontjába helyezte a magyar fővárost, és ekkor kiderült, hogy a szürke diplomata bátor és cselekvőképes férfiú. Naplójából tudjuk, hogy személyesen járta a várost, gondoskodott az itt tartózkodó olaszok biztonságáról, kapcsolatot tartott forradalmárcsoportokkal, pontos elemzéseket küldött haza, és a magyarokkal érzett. Filmünk bebizonyítja, hogy önállóan, főnökeinek értesítése nélkül fogadta be a rezidenciára az akkor már szovjet fogságban lévő honvédelmi miniszter feleségét. Amikor a szovjet csapatok november 4-én nagy erőkkel vonultak be Budapestre, hogy leverjék a forradalmat, Fabrizio Franco a követség épületébe gyűjtötte össze az itt tartózkodó olasz állampolgárokat, köztük a tucatnyi újságírót, akik október utolsó napjaiban érkeztek Budapestre. Ott összezsúfolva, a pincébe lehúzódva töltötték a válságos napokat, mielőtt lehetővé vált volna, hogy Ausztrián át hazatérjenek. Egyikük, a század leghíresebb olasz újságírója, Indro Montanelli színdarabot írt az összezárt újságírók közötti vitákról. Ebből film is készült, amelynek végén a magyar forradalmár lányt alakító női főszereplő, Lea Massari egy dalt énekel magyarul (képen kívül), amely aztán lemezen is megjelent.

Rendező: Eckhardt Balázs
Operatőr: Patócs Róbert
Vágó: Ács Károly
Hangmérnök: Almási Péter